Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Köszönet 2017-ért

2018.01.28

Tisztelt Támogatóink, Követőink!

Az új esztendő kezdetén mindenki számot vet az előzővel. Azt hiszem, az Alapítvány életének egyik meghatározó éve volt a 2017-es. Az eddig megszokott programok (Vida Ági előadása, újraélesztési-elsősegélynyújtási interaktív előadás, Életmód Tábor, Anyatejes világnapi rendezvény, jótékonysági vásár) mellett új programok, projektek színesítették a palettát. Megterveztünk és kiviteleztünk- pályázati segítséggel- a Sportcentrumban egy „Mezítlábas sétányt”, melyet egy Életmód Nap kíséretében adtunk át a város aprajának és nagyjának.

Mindezek nem valósulhattak volna meg támogatóink, segítőink nélkül- nagyon köszönjük a segítséget Tiszaújváros Önkormányzatának, hiszen minden programunkhoz hozzájárultak valamilyen módon. Köszönet illeti még állandó segítőinket: a Csáti Csemegét, A Dél-borsodi Roma Integrációt Elősegítő Közhasznú Egyesületet- mindketten termékeiket ajánlották fel programjainkhoz, és teszik ezt már évek óta! Köszönjük azoknak a civil segítőknek, akik kézműves ajándékaikkal járultak hozzá vásárunk sikeréhez! Köszönjük az önkénteseknek, hiszen Nélkülük kevesen lettünk volna a megvalósításhoz!

 Köszönjük azoknak, akik személyi jövedelemadójuk 1 %-át nekünk ajánlották fel! Tavaly 144 329 Ft került így a számlánkra!

2018-ban is igyekszünk az alapítvány eddig megszokott munkáját folytatni, a megkezdett fejlesztéseket bővíteni, még magasabb színvonalon tevékenykedni a város gyermekeinek egészségéért!

Az Alapítvány Tiszaújváros Gyermekeinek Egészségéért kuratóriuma nevében dr. Pető Gabriella kuratóriumi elnök

white-background-with-delicate-flower_23-2147600544.jpg

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.