Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Advent 2017.

2017.11.12

Nos, az eddig megszokott formában nem lesz sütivásár, ismerve a hatóságok előírásait, amik jelentősen megnehezítik a dolgunkat ezen a téren. Az idén pedig nem élhetünk vissza a tavaly segítségünkre siető intézmény jóindulatával- más pedig nem vállalná a feltételeket hozzá.

Szóval: az idén a jótékonysági vásárunk kézműves ajándékok "beszerzését" teszi majd lehetővé- részben az alapítványhoz köthető tárgyakat lehet majd megvásárolni az asztalunknál.

Ha esetleg van a követőink között olyan, aki szokott kézműves dolgokat készíteni és akad néhány darab nála, amit fel tudna ajánlani erre a vásárra, azt nagyon megköszönnénk! Mindennek örülünk! 

Az időpont még egyeztetés alatt van, de az biztos, az óvodák fellépésének idején lesz kint az asztalunk a szokott helyen- velünk együtt  ! 
Minden kedves Vásárlónknak, Támogatónknak finom, meleg teával kedveskedünk!